Nehéz és fájdalmas elhatározásra jutottam,azzal hogy nem vettek fel a Hunfalvyba. Habár eddig is tudtam róla és irigyeltem azokat akik oda járhatnak, most hogy elutasítottak és esélyem sincs arra hogy másként megtanuljak japánul több okból kifolyólag nagyon el vagyok keseredve. Nem érdekel már semmi se, az álmaim dőltek romba és nem látok újabb lehetőségeket magam előtt.
Mit akarok én feltűnősködni azzal hogy én más vagyok mer japán zenét hallgatok? Nem is értem. Épp ezért olyanná akarok válni mint az átlag, nem akarom hogy kinézzenek a tömegből és rajtam röhögjenek csak mer nem úgy öltözködök mint ők. Levettem az összes kitűzőm, előhalásztam a régi színes kicsit sem VK-s ruháimat és végre megint úgy fogok kinézni mint az átlag hogy ne legyek feltűnő. Olyan leszek mint mindenki és így hátha elfogadnak, és csak a szívem mélyén maradok az aki vagyok. Habár mindeddig oly büszke voltam arra hogy igen is vállalom és nem feltűnősködök csak egyszerű boltban vett ruhákból állítottam össze egy hangyányit VK-snak tűnő szerelést mégis örültem hogy csak ennyivel is de kifejezhetem magam. Örültem hogy nem csak a gép előtt ülve fórumokon tudtam kimutatni a rajongásom hanem azzal is hogy követem az ő általuk diktált divatot már amennyire ez Mo-n lehetséges. Most mégis elbujdosnék hogy ne lássanak.
Egész eddig a Gazette és más japán bandák zenéje inspirált arra hogy kezdjek varrni és öltözek úgy ahogy tetszik, és egyben tartották bennem a lelket mikor bőgve rohantam a mosdóba mert mindenki a japánfanságommal piszkált. De arra is rá kellett jönnöm hogy ha ők nem lennének nem lenne szükség arra hogy életben tartsanak hisz valamien szinten ők az okozói annak hogy most mindenki rajtam röhög mert őket szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése